Vörös pikkelyes foltok a glórián,


könyök pikkelysömör kezelése népi módszerekkel

Művészeti folyóirat XXV. László: Horgony a húsban Csáth Géza morfinizmusa Horváth Zsolt: Kassák: A szerep és a modell Felelős kiadó: Papp Gábor polgármester e-mail: hevizfolyoirat gmail.

Címlapkép eredetije: Pécsi József, A lig egy-két nap múlva, amikor a román királyság harci alakulatai automobiljaikkal és motorkerékpárjaikkal zörögve és csattogva, nagyokat pöfékelve továbbvonultak Pest felé, Radu Kipter elment a városházára, receptiót kért, amit kis csodálkozás és értetlenkedés után megkapott, majd azt mondta a hivatalát újra visszafoglaló Csöndes Jánosnak, hogy szeretne maradni.

Hogy tehát itt, maradna, ebben a városban.

Nem kíván továbbmenni már. Nem kíván a háborúban tovább semmilyen módon részt vállalni. Hosszú volt neki a harc. Sok volt. Annyi fát látott a kanyargó utak mentén, hogy így többé fát nem akar látni.

Temetett is, homokos, köves, puha földbe, árokba. Amióta bevonult, lankadatlanul, egyik pohár után a másikkal végezve, iszik. Leginkább bort iszik. Az arca fázik közben. Most, hogy a maga részéről fölhagy a háborúval, magyarázta a szép szájával Radu Kipter, továbbra is inni fog, azonban másféleképpen. Nem ilyen gyilkos módon, kicsit talán fölszabadultabban, lehunyja a szemét. Eddig nyitott szemmel ivott. Az meg olyan, mint nyitott szemmel csókolózni. Túl józan dolog.

Miről hadoválsz itt nekem?!

A leány még azután is ott maradt a férfi kebléhez tapadva, mikor már az eltávozott, a kitől őt öntestével védnie kellett. Miért tette azt, hogy keblére vesse magát? Lehetetlenné akarta tenni, hogy az őt még nejének óhajtsa? Nem voltak-e e vadonban nevelt gyermeknek fogalmai arról, hogy mi a világi illem, mi a jó erkölcs, a titoktartó szemérem? Összetévesztette-e a szerelmet a hálaérzettel szivében azon ember iránt, ki őt és anyját örök aggodalmaiktól megszabadítá; ki ezt a kis paradicsomot holtigtartó lakhelyül megszerezte, ki e végett bizonyosan sokat fáradt értük, s a közben sokat gondolkozott róluk?

A polgármester azt hitte, álmodik. Rémeket lát. Nem ő akar maradni, hanem nem kell a bukaresti csürhének. Túl szép, túl részeg, valami egyéb baj van vele. Mindenféle hatóságok, szervek körözik, vérdíjat tűztek a szőke fejére.

Bukarestben frissen ácsolt, fenyőből készítette akasztófa várja. Meglehet, hogy lop, notórius tolvaj.

vörös foltok húzódnak le a szakállon

Nézi a szép arcot, a részeg szemeket, a fenébe is, gyilkos mégse lehet. Radu Kipter ingatja a fejét, a karját széttárta, mint aki mindjárt elszáll. És előtte meg is rugdosnak. Amikor erről beszél, szép arca megmerevedik, aztán görcsbe rándul. A lelkiismerete tehát háborog, nem egyszerű vállalás ez neki se.

Virágok hatalma

A titok mindenesetre nem tárja föl magát. A szomszédban, a tűzoltók kertjében kakas kukorékol. A polgármester a román elé tesz egy poharat, bort tölt, ki tudja, miféle csodabogár a fiú. Hátha jól jön még, hogy emberségesen bánik vele.

vörös durva foltok az ujjakon

Amikor Radu Kipter kilép a polgármesteri rezidencia ajtaján, egy nő ragadja meg a karját. Ráncok karcolta arc, de lázban ég a szeme. Csöndes Irén nem érti, miért nevet akkorát a másik, hogy a hivatalszolga is elődugja a fejét. Még a kakas is elhallgat egy pillanatra.

Radu Kipter elmegy, s ahogy kilép a szabadba, újra kukorékol a kakas. Most már a kocsma földpadlóját tapossa. Kér még egy italt, mohón kortyol, a nyakába folyik az ital, most sem ül le, sehol sem szokása.

Jaj, Rózsa, Vizililiom, Nárcisz és Szarkaláb, holdfény higany-tócsáiban derengő lenge Mák, te bújdosó, te álmatag-vérű, lebegő rejtelem, vérfoltos-arcú, májfoltos-bőrű hold a fény-szigeten, mint terhes-anyák a hold alatt, állnak nyitott ablak előtt, s érzik a szemgolyót, fogakat megtestesítő eljövőt és ríddogálnak boldogan, könnyű ezüst harmat szakad, mosván a tejtől-fájó, nehéz, fehér-nagy halmokat, úgy állsz te itt, úgy álltok itt, reszkető kis csoport, s hinti fejetekre az űr-golyó a foszforos sárga port. Ó vörös pikkelyes foltok a glórián fehér gőzében merengő Nárciszok, mint a tűnődés gyönge szárán kinyílt szerelmes alkonyok, fogalmak, amik a gyönge, lágy merengés talaján kihajtanak, csókok, amik a szerelmes ágy fény-foltos falára vetik árnyukat, édes-gondolatok, amik a gond fém-sajgásából kiszállnak és illatos-méhüket ölelik szelíd, növényi lepke-szárnyak, vagytok-e más csillagon is, e földtől köröskörűl odább, a megmérhetetlen messzeség mélyén, a lárva, báb- csillagok rétjein, idegen holdak króm-habjában fürödve, lélekző sejtekkel, ragacsos hónaljjal, buján gőzölögve, hisz ez a föld a nagy tejút egy szélső vérbokra csak, létével érzi, nem tudja bár a csigolya-húrt, a gerincvonalat, s ha új csigolya nő az idő farkában, feltűntök-e ott, mint sápadt, szomorú, nem-vándorolt partraszállt-vándorok?

Csöndesnél is állt végig, állva vette át a városi igazolást, hogy ideiglenesen maradhat abban a házban. Kicsike ház. Gazos a kertje. Több kocsmában látni aztán, a templom mellett, ahol egy tornácos ház kerítésére virágot kötöttek gyászoló kezek, mert odalőttek, és nem hiába, a románok, aztán a főutcán, a tér forgalmas talponállójában, hol átutazó vendégek éppúgy akadnak mindig, mint helyi fuvarosok, földművesek, aztán a kiváló sörfőző Ámbrásnál, Fekete Búzásnál, és a zsidó kocsmában is vörös pikkelyes foltok a glórián.

De csak iszik. Nem nagyon elegyedik szóba senkivel.

AZ ARANY EMBER

Te gizgaz oláh! Az, mondjuk, valóban igaz, hogy Bukarestben cseperedtem föl — tűnődik el, könyököl, és kér valami kevésbé erőset. Vannak napok, amikor csak bort iszik, végül azt is hígítani kezdi, spricceli a szódát, egyre messzebbről spricceli. Minden poharat megáld. Szokott az éjszakai utcán táncolni. Látták elesni, térdelni.

vörös folt a szemben, hogyan lehet eltávolítani

Zalatnai szomszédja már, onnan szól esténként a gramofon. Van egy eperfa az udvaron, bólogat. De hát a tél. Bólogatnak-e télen a fák. Amikor, főképpen asszonyok biztatására, meg akarják lincselni, esni készülődik valami, valami dara. Borús az ég, hűvös a szél, dalol a fém. Az asszonyok efféle jellegű befolyása erős és hatásos.

  1. Олвин уже собрался было сказать еще что-то, когда его внезапно охватило ощущение, совершенно непохожее ни на что, что ему приходилось испытывать .
  2. Edzés után a lábakon vörös foltok
  3. Этот парадокс ничуть его не изумил.
  4. The Project Gutenberg eBook of Az arany ember (2. rész) by Mór Jókai
  5. Szimbólumtár | Digitális Tankönyvtár
  6. О, можно напридумывать сколько угодно причин.
  7. Hévíz folyóirat // by Hévíz folyóirat - Issuu
  8. В этом сиянии крылась мощь.

Megütötték többször, üres kas hasa vágott az arcába. Már összevérezte a kerítést, leng fölötte néhány tarackűző kapa. A finoman dülöngélő, többször még fél térdre is ereszkedő Radu Kiptert a kalandor Arany Sámuel menti meg.

Na, hiszen. Egy zsidó. Aki persze városi mindenes. Aki elintéz kiskertet, arborétumot, gépet szerez be, gyógyszert a vérmérgezésre is akár. Hallal a zsebében járkál, aranyhal, keszeg, naphal, mindegy is, van valami trükkje ennek, bizonyos csodák, melyek kicsiny csalásokkal határosak, a zsebben elférnek. Arany a kommün alatt különben rendesen viselkedett, még meg is verték Stein Frici vörös pikkelyes foltok a glórián, örökké éhes katonái, jól ellátták a baját, csaknem az élete lett oda.

Néhány bordája mindenképpen. Most meg vakmerő bolondsággal a földühödött, acsarkodó emberek elé áll, és azt kezdi magyarázni, hogy nincs értelme Radu Kiptert bántani, egy pofont se kell neki adni, nincs értelme csúf szavakkal illetni, rágalmazni, kibeszélni, gyalázni.

Mindez botorság. Értsék csak meg az emberek. Nincs értelme, mondja tagoltan, lassan.

AB A Mint más amulettek és talizmánok, ezt is összekötő kapocsnak tekintették a misztikus erővonalakkal, amelyek körbefogják a világot és kapcsolatban állnak a felsőbb hatalmakkal. A gnosztikusok szerint a szó hét betűje azt a hét angyalt is jelöli, akik a hét eget hét bolygó irányítják; a bolygókhoz pedig erény kapcsolódik. Ábrázolása gyakori a késő római amuletteken és gemmákon. Abraxas-gemmák Laars nyomán.

Radu Kipter orrából a földre csöpög a vér. Közben hátranyúl és érinti Radu Kipter remegő karját. A román csak mosolyog bárgyún, kellemetlenül. Ha most agyonverik, azt is tűrné. Elég furcsán hangzott, hogy erről beszél ez az ember, miközben Pestet megszállták a románok, és éppen azon vitáztak, hogy elrekvirálják a Vörös pikkelyes foltok a glórián Múzeumból a portás mandzsettagombját is, és nem csak a nemzeti értékű festményeket, a domborműveket, ékszereket.

Pöfögtek a múzeum előtt a román teherautók. Egy amerikai tábornok, bizonyos Bandholtz lép föl bátran és határozottan ellenük, ostorral csapkodja az enyveskezű katonákat, ő menti meg a múzeum gyűjteményét, főképpen a szobrokat, mert a szobroknak efféle harácsoláskor mindig nagy a keletje.

Szobrot a legkönnyebb megfogni, vinni. Bandholtz pecsétet hozat, nagyot, nemzetközit, lezárja a múzeumot. De talán nem ostorral verte a fosztogatókat, hanem ezüst fogantyús lovaglópálcával. Itt kell maradnia. Nem akar pedig. Nem szeretne. De nem tud mást tenni.

És mégis az ő döntése, hogy marad. És különben zsidó vagyok, de nem hitvány — mondja még és elnéz a gyülekezet fölött. Mások is fordulnak. Szekér zörög el az úton, lassan, komótosan, mint ami fájdalmat szállít. Szokták ezt a szekeret látni. Keringőt — mondja a zsidó. Ez a kijelentés pedig úgy hat, hogy egyáltalán nem értik. Megalvad a vér Radu Kipter fehér homlokán, de még mindig vadul lélegzik.

Vörös pikkelyes foltok a glórián Sámuel továbbhúzza a fiát, most már megy. Csapkodó halacska marad utána a decemberi földön, táncol talán, aztán csak meghal, macska szalad el vele. A polgármesternél tett látogatás után Radu Kipter a fényképészüzletben is többször jár, a szokásosnál tovább időzik.