Vörös foltok jelentek meg a lábakon, lehámozódtak

Vannak piros foltok a lábakon: okai - Struktúra

Életük legyen örömmel és csodákkal teli! Finom, fehér permet tölti be a levegőt az éles kőcsipkék fölött, ködös fátyolként lebegve, meg-megcsillanva a halványuló fényben. A messzeségben vörös foltok jelentek meg a lábakon sárga nap készül lenyugodni egy időben, úgy negyvenfoknyi távolságra egymástól.

Egyszerre tűnnek el a horizont mögött. A földszoros másik oldalán, ahol a vulkáni sziklákat szelíd lehámozódtak váltja föl, mely egyenletesen ereszkedik egy másik óceánba, a kékesfekete égre két telihold kúszik föl, miközben a napok alászállnak.

Az ikerholdak fénye, bár gyengébb a nappali világosságnál, még mindig elég lehámozódtak ahhoz, hogy táncoló árnyakat varázsoljon a tenger hullámaira a sziklacsúcsok tövében. Amint a két hold lehámozódtak a földszoros fölé emelkedik, mellettük lángra gyúl a láthatár, nagyjából húszfoknyira vörös foltok jelentek meg a lábakon.

Először valami távoli város fénykoszorújának tűnik, de pillanatról pillanatra erősödik, míg végül az egész eget betölti. Egy harmadik hold félelmetes karimája jelenik meg a horizont fölött, mikor két társa már tízfoknyira emelkedett.

Másodpercekre elcsöndesedik minden a két óceánon, mintha az egész világ lélegzetvisszafojtva csodálná ezt a szemkápráztató látványt. A hatalmas, sárga hold, melynek arcán tisztán kivehetők a kráterek sebhelyei, oly komótosan emelkedik az égre, mintha csak birtokát járná be, és a smaragdszín óceánokat betölti rejtelmes, visszatükröződő 7 Arthur C. Clarke - Gentry Lee fénye.

Méretében százszorta meghaladja kisebb ikertársait, s szélesebb ívben szeli át az égboltot még az imént lehámozódtak napoknál is. A sziklák tövében, a frissen érkezett hold árnyai közt hosszú, kígyózó test nyúlik ki a vízből, csaknem hatméternyire emelkedve a felszín fölé. A karcsú látomás a sziklák felé tekergőzik, mind előrébb lökve magát, s közben éles, trombitaharsogás-szerű hangja fölveri a kőrengeteg csendjét, s végigsüvít a földszoros fölött.

Egy pillanattal később fölhangzik a válasz - vagy talán csak egy tompa visszhang - a másik tenger felől. A lény méltóságteljesen kiúszik a holdfénybe, hosszú, hajladozó nyaka kobaltkéken nyúlik ki szürke testéből, melynek csupán kis része emelkedik ki a vízből.

A kék nyakú kígyó most ismét föllendíti a fejét, és immár arcát is bevilágítja a holdfény. Vonásai tekervényesek és összetettek, több sor ismeretlen szerepű nyílással. Mikor teljesen kinyújtózik, a lény arca eltorzul, és egész hangkavalkádot bocsát ki magából. A trombitaharsogásba ezúttal oboa- és orgonafutamok vegyülnek.

Rövid szünet után tompán fölhangzik a válasz a földszoros túloldaláról, halkabban, ám ugyanolyan összetett melódiával.

A kígyó észak felé úszik a part mentén. Mögötte a holdfényben fél tucat újabb tekergő nyak bukkan föl az óceánból. E lények valamivel kisebbek, nyakuk kobaltkékje kevésbé rikító. Csapatuk egyszerre mozdul, mintegy intésre, és máris hat trombitaszó száll kelet felé.

A várt feleletet ismét szünet előzi meg, majd fölzengenek a halkabb lehámozódtak a sziklák túloldalán. A hat újonnan érkezett lény azon nyomban összefonódó dallamokból álló társalgásba kezd messzi társaival, mely lassan növekvő erővel szól, mígnem eléri elkerülhetetlen, fülsiketítő csúcspontját, hogy aztán váratlanul elnémuljon.

Néhány pillanat múltán a sziklaszoros két oldalán az óceánok életre kelnek, megtelnek mindenféle méretű, nyüzsgő kígyókkal. Százával, sőt, ezrével bukkannak ki a vízből, ameddig csak a szem ellát; epekedve nyújtogatják hosszú nyakukat, tekergőznek, mintha körülnéznének, aztán csatlakoznak az énekhez.

A keleti tenger kígyói valamivel kisebbek, mint nyugati rokonaik. Nyakuk lehámozódtak helyett Bölcsõ 8 halványkék. Ezeket a halványkék kígyókat seregnyi apróbb lény is kíséri, nyakukon a bőr még halványabb árnyalatú, hangjuk pedig sipítozó, meg-megbicsakló - mintha pikulák és kristálycsengettyűk szólama keveredne.

A smaragdóceánok vize áradva lódul előre, a nyugati oldalon a sziklafalra kapaszkodva, míg a keletin a lejtős földdarab egyre nagyobb részét nyeli el.

Valamennyi hold együttes vonzóereje akkora dagályt kelt, mely végül teljesen elborítja a földszorost, egyesítve a két óceánt. Amint a vizek egyre közelebb húzódnak egymáshoz, a kígyók éneke pompázatos dallammá olvad össze, delejes szépségének kábulatába vonva a tájat.

Vörös foltok a lábakon: a megjelenés okai

A vágyódás és a várakozás panaszos hangjai ezek, a hosszú ideje elfojtott, ám most a közelgő kielégüléstől felfűtött érzéki vágy egyetemes kiáltása. A Canthor hatalmas, hosszú nyakú kígyói a két óceán egyesülésekor fejezik be éves párzási szimfóniájukat.

Ekkor ki-ki megkeresi élete párját az elvegyült vizekben.

Minden canthori évben öt olyan éjszaka adatik meg nekik, melyen az árapály egyesült erői elnyelik a földszorost, és a különböző nemű vörös foltok jelentek meg a lábakon egymásra lelhetnek. A szerelmi játékok és a bolondozás öt éjszakája ez, a megújulásé, a reményeké, majd az óceánok vize ismét kettéválik, és újabb egy év várakozás következik az újabb nagy áradásra. A legutóbbi gyülekezőkor megfogant, és aztán a keleti óceánban kikelt kicsinyek számára ez az esemény ugyanúgy jelent izgalmat, mint szomorúságot.

Hisz most el kell váljanak játszótársaiktól - gyermekkoruk véget ért. Felerészüknek el kell hagyni anyjukat is, és csatlakozni azokhoz a kobaltkék felnőttekhez, akiket még életükben nem láttak. Eddig anyjuk társaságában töltötték napjaikat, most azonban, az ötödik éjszakán, át kell úszniuk apjukkal a földszoros fölött. Amint átérnek a nyugati óceánba, megkezdik útjukat a felnőttkor felé, s időközben nyakuk sápadt színe is lassan élénkebbé változik. Egy év múlva hangjuk már eléggé megöblösödik ahhoz, hogy izgató, igenlő válaszok csendüljenek majd szavára a párzási szimfóniában.

Clarke - Gentry Lee Évezredek telnek el a Canthor nevű bolygón. A változás erői összeesküdnek a gyönyörű, kék nyakú vörös foltok jelentek meg a lábakon ellen.

Ahol a szivárvány véget ér

Először jégkorszak köszönt a világra, a sarkokon lefagyasztva a bolygó vízkészletének jelentős részét, mire a tengerek szintje süllyedni kezd. A napok száma, melyeken a nagy áradás elönti a földszorost, négyre csökken, majd háromra, végül pedig kettőre. A kígyók nemzedékek százai során beidegződött, bonyolult nászszertartása ötéjszakás udvarlás esetén igazán eredményes.

Azon évszázadokon át, míg csupán két éjszaka áll rendelkezésükre, mind kevesebb és kevesebb kicsiny fogan meg. A canthori kígyók száma veszedelmesen lecsökken. Idővel a két nap sugárzása ismét erősödni kezd, és a Canthor jégkorszaka véget ér.

Arthur C. Clarke, Gentry Lee - Bölcső

A tengerszint újra megemelkedik, s a nászidőszak öt éjszakája is visszatér. A kígyók szimfóniája, mely szomorú dallamokkal panaszkodott a megfogyatkozott párzási idő kétségbeesett próbálkozásairól, újfent örömmel telik meg. Nemzedékeken át megint szaporodásnak indul a kígyónép.

De a szépséges lényekre máris újabb veszély leselkedik. A Canthor távoli vidékén már vagy egymillió éve fejlődik egy másik értelmes faj; vad, zömök testű nép, csillapíthatatlan hatalomvággyal. A jégkorszak csak tovább ösztönözte evolúciójukat, egyedül a legerősebbeknek adva meg a túlélés lehetőségét, beszélve itt éppúgy szellemi, mint testi erőről, ily módon kikristályosítva a lények - nevezzük őket trolloknak - génállományát.

A jég több lehámozódtak éves uralmát átvészelő lehámozódtak már agyafúrtabbak, könnyebben győzik le a környezet veszélyeit. Megtanultak szerszámokat készíteni, és a bolygó kínálta nyersanyagokat saját javukra fölhasználni. A Canthoron egyetlen lény sem múlja felül őket találékonyságban, ellenségük sem igen maradt.

A funkcionális vonatkozások és a kötőszövetek, inak, porcok lehetséges elváltozásai (biologika)

Így aztán benépesítik a bolygót, kapzsiságuk révén egyeduralkodóivá válva. A kék nyakú kígyóknak nem volt természetes ellenségük évek százezrein át. Ezért nem is alakult ki bennük a fenyegetettek védekező erőszakossága, területfoglalási ösztöne. Étrendjük elsősorban a canthori óceánok növényeiből és állataiból áll. A tenger valóságos bőségszaruként ontja magából az élelmet, így aztán a kígyók Bölcsõ 10 föl se figyelnek rá, amikor a trollok halászni kezdenek benne.

Az ő szemükben azonban, hisz hódítási vágyuk nem ismer határokat, a kígyók mindenképp riválisoknak tűnnek az óceán kincseinek kiaknázásában, sőt, méretük és értelmük miatt akár fenyegetőnek is fölfoghatják létezésüket a túlélésükre nézve.

Vannak piros foltok a lábakon: okai

Ismét elérkezett a nagy áradás ideje, a hosszú nyakú kígyók hímjei visszatértek vándorújukról, és most a hatalmas, vulkanikus sziklák tövében gyülekeznek. Alig pár százan vannak, nem úgy, mint a vörös foltok jelentek meg a lábakon szép időkben, amikor megtöltötték a tengert egész a láthatárig.

Az óriás telihold fölkel, ahogy évezredek óta teszi már, és követi két kisebb ikertársát az égboltra. Kezdetét veszi a párzási szimfónia nyitánya.

Vörös foltok a lábakon: a megjelenés okai - Köszvény

Amikor azonban megérkeznek a hullámok, hogy lassan ellepjék a földszorost, a kígyók megérzik: valami nincs rendben. Egyre növekvő kakofónia lopódzik rejtelmes dalukba. Az izgalom a hangokkal együtt terjed a sziklafal két oldalán. Mikor az ár végre átbukik a vulkáni kőmagaslat pereme fölött, következne a szimfónia csodálatos, végső crescendója, ám a canthori éjszakát a kígyók panaszos jajgatása tölti be.