Vörös folt, egyenes élekkel a lábán. PILINSZKY JÁNOS ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI

A "teremtő képzelet" sorsa korunkban A föladat, amit előadásom címében kaptam, meghaladja erőmet.

Nem vállalkozhatom egyébre, mint reflexiók sorozatára, a mélyebb összefüggések ismerete nélkül. Vörös folt jól értem, Baudelaire élesen különválasztja a fantáziát a képzelettől.

A fantázia a felület hígabb közegében, az álmodozás szabados kombinációiban raboskodik és tévelyeg. Ezzel szemben a "teremtő képzelet", amennyiben kombinatív, kombinációinak analízis a neve, s az analízisben nyert fölismeréseken túl azt a végső, immár elemezhetetlen egyszerűséget törekszik elérni, ahová a képzelet csak a föltétlen engedelmesség árán találhat haza.

Művészi teremtés a szó szoros értelmében nincsen. De az engedelmes képzelet érintkezésbe léphet azzal az abszolút szabadsággal, szeretettel, jelenléttel és otthonossággal, amivel Isten a világot választotta.

AB A Mint más amulettek és talizmánok, ezt is összekötő kapocsnak tekintették a misztikus erővonalakkal, amelyek körbefogják a világot és kapcsolatban állnak a felsőbb hatalmakkal. A gnosztikusok szerint a szó hét betűje azt a hét angyalt is jelöli, akik a hét eget hét bolygó irányítják; a bolygókhoz pedig erény kapcsolódik.

Röviden: az, amit mi "teremtő képzeletnek" nevezünk, nem egyéb, mint a vörös folt odaadása: passzív teremtés. Mellette a fantázia a képzelet bocsánatos bűne, örök gyermekbetegsége.

Amint azt szóhasználatom máris elárulja, számomra a művészet alapvetően vallásos eredetű, s talán innét, hogy minden kifejezetten vallásos művet - remekművet is - bizonyos értelemben parafrázisnak érzek.

Közelebbről: ha egyszer minden művészet valóban vallásos gyökerű, vallásos művészet igazában nem is létezik, s legfőképp vallásos irodalom nem, a szent vörös folt közelségében. Egyenes élekkel a lábán mi az akkor, ami a művészetnek kikerülhetetlenül vallásos természete, sajátja?

Bűnbeesésünkkel, úgy vélem, nemcsak értelmünk homályosult el, s nem csupán akaratunk vált hajlamossá a rosszra, de képzeletünk is bűnbeesett, s ezzel mintegy megcsorbult a világ realitása, inkarnációja, az a végső kiteljesítés és befejezés, ami a teremtésben eleve és eredendően képzeletünkre volt bízva.

Kötetből kimaradt versek

Bukásunk a teremtés realitását a puszta exisztálás irrealitásává redukálta. Azóta a művészet a képzelet morálja, hozzájárulása, verítékes munkája a egyenes élekkel a lábán realitásának, inkarnációjának a beteljesítésére, helyreállítására. Ennek az inkarnációnak a beteljesítése tökéletesen szellemi természetű, s akár az imádság vagy a szeretet, szabadon hatol be az idő legkülönbözőbb állomásaiba.

Előszeretettel választja a múltat, s abból is a tragikusat, a jóvátehetetlent, a botrányt, a "megoldhatatlant". Halottaiért úgy imádkozik, hogy inkarnálja őket.

Bajt jelezhet a vörös folt

Sokat írtak misztika és művészet rokonságáról. Valójában a kettő úgy egy, hogy tökéletes ellentéte egymásnak. Ugyanannak az útnak, ugyanannak a szeretetnek: a világból fölszálló és a világba alászálló, de mindenképp tökéletesen egybeeső két ága, az odaadó engedelmességnek és a fölszabadult extázisnak dinamikus egyensúlyában, kifürkészhetetlen békéjében.

Jákob létrája: Isten föl-alá szálló angyalaival a képzelet hazatalálásának közös és egyetlen módja. Ha mármost korunkat nézzük: képzeletünk sorsa meglehetősen nyugtalanító és tragikus. Nem mondanám azt, hogy végleg fejbőr psoriasis hagyma kezelés verítékes hivatását, de kétségtelenül eretnek utakra, mellékösvényre tévedt.

Eredendő gyöngeségének engedett, amikor a tudományoktól alkalmasint elirigyelte a bizonyosságot. Azóta tükör-életet él, s a stílus bizonyosságában kívánja megélni azt, amit egyedül az engedelmesség önfeledtségében, egyedül "szemlesütve" szabadna megvalósítania.

Milyen betegségre utalnak a vörös foltok?

A tudományos gondolkodás - különös módon - a művészetben, akarva-akaratlanul vörös folt narcisztikus elemek tükör-korszakát nyitotta meg.

Azóta beszélünk jó stilisztákról. Beköszöntött egy egész korszak: amely a látszat stiláris bizonyosságát elébe helyezi a világ önfeledt inkarnálásának. A nagy irodalmak minden erényét igyekeztünk beköltöztetni a tükörbe, az ellenőrzött szépségtől az ellenőrzött extázisig.

Mindent látunk, mindent tudunk, sőt jobban látunk, és jobban tudunk azóta; de bárcsak lennénk vakok és élők - háttal a tükörnek. Amikor a lélek elfárad, s vele együtt a képzelet, a stílusban valamiképp úgy tárgyiasítjuk a világot, ahogy az elfáradt szerelem tárgyiasítja a szexualitásban a másikat.

A világ súlyának mindig teremtő vállalásával szemben fölülkerekedik a világiasság, a testiesség, egyszóval az anyagiasság szelleme, inkarnációnknak a nihillel tehermentesített, s a felületig-pillanatig biztosított - és súlyosbított - hiú uralma. Paradox módon azonban mégis csak megvakultunk, sőt, mi vakultunk meg egyedül és igazán, ahogy a féltékenység bizonyosságszomja a másik emberből, a testiesség a testből, egyszóval a világiasság a világból végül is semmit se lát.

Nemcsak a realitást, utoljára még legfőbb ambíciónkat, jelenlétünk élményét is szem elől vesztettük. Ékes példa rá a modern színház.

Egy szép napon arra ébredünk, hogy az, ami a színpadon történik: sehol sincs jelen. Mintha a történésből eltűnt volna az állítmány.

Többé hiába volt minden mimikri: jelző, főnév és igenév vörös folt ha egyszer eltűnt az, ami a történést a hic et nunc erejével vertikálisan is megvalósítsa, leszögezze. Ebből a merőben horizontálissá vált színházból keresett kiutat az abszurd dráma.

De kudarca nyilvánvaló. Ha egy deszakralizált és deinkarnált világban a verbum vertikálisát választom, ez a történés azonos lesz az öngyilkosság és a merénylet pillanatával, kiterjedés nélküli meredekével. Innét, hogy amennyiben a mimikriszinház igéit, az abszurd-színház kínos-keservesen jelzőit kényszerül összelopkodni, hogy valamiféle életet nyerjen.

Mindkettő ugyanattól a léghiánytól fuldokol.

Az egyik jelzőinek lapályán bolyong anélkül, hogy megtörténne, a másiknak azon kívül, hogy megtörténik, valójában nincs is egyéb lehetősége. Kettejük közt a különbség csupán annyi, hogy az egyik "vertikálisan", a másik "horizontálisan" próbál csalni. Jelen akartunk lenni minden áron, s legfőképpen épp jelenlétünket semmisítettük meg. Igaz, a tükörben minden fokozottan együtt van.

Majd együtt daloltak, és Mariska újra megtanulta, mint egykor, hatvan esztendő előtt, ugyanazon a helyen. A nótával azután elálmosodtak mind a ketten, aludni mentek. Mariska csak a kanapén kapott ágyat. A mama kacagva mondta - jól áthallatszott az ajtón: - Fiatal vagy, alhatsz még kanapén!

Ami kívül esik rajta, látszatra semmi, valójában egyedül érdemes. Miután pedig épp ez az egyedül érdemes vált sivataggá: a tükör minden gazdagságát, meglepetését semminek találjuk.

Van azonban a tükörnek egy nagy és kárhozatos előnye. Az, hogy végletesen manipulálható. Amikor napjainkban a művészet a különböző manipulációk ellen tiltakozik, nem veszi észre, hogy ő maga már jóval előbb bűnbeesett, s hogy tüköréletéből adódik áldatlan rugalmassága, boldogtalan labilitása, készsége minden látszólagos megújulásra. Marad tehát a kérdés: összetörhetjük-e a tükröt saját erőnkből?

Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek

Nem tudom. Amit tudok, egyedül annyi, hogy Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét, s a szituáció kegyelméből az ember ismét engedelmessé válik.

Auschwitz ma múzeum. Mégis a vitrinekben fölhalmozott tárgyakon föllelhető ütések és kopások a század, az élet betűi. Örök tanulság. Akik itt e jeleket "leírták", sose jutottak el talán mondataik megfogalmazásáig.

Apró vörös pöttyük, kiütések a lábszáron - így jelez a vérzékenység

Újabb bizonyíték amellett, hogy a valódi dolgok mennyire kívül esnek a személyes teljesítmény belátható határán. A valódi érték túl a publikációk zűrzavarán, a kommunikáció örök békéjében és csöndjében terített asztal, amihez mindenki hivatalos, ahol mindenki jóllakhat, anélkül hogy bárkit is megrövidítene.

Az isteni kontextusban: legtöbbször más, aki az értéket megéli, s megint más, aki esetleg megírja. Mit számít? Isten az, s egyedül ő az, aki ír: a történések szövetére vagy a papírra.

Hangosan gondolkodom. Ahogy nincs egyéni megváltás, kollektív megváltás sincsen.